Minden olyan idegennek és hatalmasnak látszott. A kétemeletnyire nőtt ablakok, amelyekből a reggeli félhomályba lehetett kitekinteni, az ajtók, amelyeken a kilincs a mellemig ért, a hosszú, visszhangzó lépcsősorok, vagy az előadók, ahol eltűntem másik száz hallgatótársam…

„Nem kell mások elismerése a sikerhez” – mondtam magabiztosan én, aki úgy sóvárog minden dicséretért és jó szóért, mint egy kiskutya a fejsimogatásért. „Téved. A siker érzéséhez igenis kell, hogy mások is elismerjék” – mondta az állásinterjún az interjúztatóm.…