„Milyen jó az óvodapedagógusoknak! Egész nap csak játszanak a gyerekekkel!” - gyakran hallottam ezt a nem túl kedvesen megfogalmazott, és nem is nagy tapasztalatról árulkodó tévedést, hiszen édesanyám is óvodapedagógus. Nos, a napközis tanárokra bátran rásüthetik…

Az ősz előérzete mindig a legrosszabbat hozza ki belőlem. Ahogy közeledik, mintha egy zsákot húznának rám és a világra. Ha nem is mindenre, a lábakra mindenképp. Elmúlik a mezítlábas, szabad nyári percek ideje, közeledik a hűvös, náthás időszak, amikor becsomagolunk mindent:…

legszebb a fekete-fehér. „Ne legyen nyitva a szája!” – mondta a hetedikes, nyurgára nőtt fiú a rajzom fölé görnyedve, amint egy varázslót készítettem neki. „Miért?” – kérdeztem. „O-olyan, mintha beszélne. Nnnn-nem szerrretem a szavakat” – válaszolta dadogva.…

Még a gimnáziumban mondta egy osztálytársam, hogy a világ pont olyan, mint a Szomszédok. Kidurran egy kocsi kereke, az emberek lemennek a közértbe, néhányan beletörődve a helyzetükbe mesélnek az életükről, és mindenütt szürke tömbök. Úgy gondolta, pont ezért jó a sorozat,…

Hamar rá kellett jönnöm, hogy hiányzik belőlem valami, ami tipikus jó tanárrá tehetne: nem tudok humorizálni, viszont elég szigorú sem lenni ahhoz, hogy fapofával fogadjam a gyerekek vicceit. Amikor nagy nehezen, egy marék hegymászó erejét felhasználva végre magamra erőltettem egy…

Nem készültem napközis tanárnak. Felhívtak: nem volt állásom, hát elfogadtam. A lelkesedés így sem hiányzott. „Majd együtt fogunk játszani és nevetni!” – gondoltam, és előkerestem a „Nagy Játékkönyvet” – egy füzetet, amibe évek során gyűjtögettem a…

Rajtuk kívül soha senki nem váltott ki belőlem ennyire ellentétes érzéseket. Mint egy rossz filmbe illő házaspár, olyan volt a viszonyunk: néha veszekedős, néha humoros, néha megható. Egyik percben megöleltem volna őket, másikban… nem, ezt le se írom. Kiabáltam, vigasztaltam,…