„Mit keresek én itt?”  - tettem fel magamnak többször is a kérdést, amikor boldogtalan vagy kétségbeesett pillanat rohant meg az iskolában. „Hogy is kerültem én ide?” – folytattam döbbenten a gondolatmenetet, amire aztán egy másik napon, másik órában kaptam meg a…

Hány fa kell ahhoz, hogy egy facsoportból erdő legyen? – tettem fel magamnak többször is a kérdést, ami ugyanannyira megválaszolatlan maradt, mint az: mi is a nevelés voltaképpen? Hány lépés kell hozzá? Hányszor kell ugyanazt elmondani, megtenni, hogy a másikba beivódjon, és a…

„Nem kell mások elismerése a sikerhez” – mondtam magabiztosan én, aki úgy sóvárog minden dicséretért és jó szóért, mint egy kiskutya a fejsimogatásért. „Téved. A siker érzéséhez igenis kell, hogy mások is elismerjék” – mondta az állásinterjún az interjúztatóm.…

Sosem szerettem a ballagást. Giccsesnek, üresnek éreztem. Elballagni nem nagy dolog – gondoltam – bárki el tud menni, ezen nincs mit ünnepelni. Az a fontos: hogyan ballag az illető. Fitymálva elhúztam a számat, ahogy láttam a nagy csinnadrattát: lufikat, virághalmok közé szorult…

 „Anikó néni fél a haláltól?” – kérdezte az egyik tanórán tőlem egy nyolcadikos lány, amikor Radnóti Erőltetett menet c. verséről beszélgettünk. „Ez hülye kérdés. Mindenki fél a haláltól!” – mondta egy másik lány, mielőtt még válaszolhattam volna. „Én…

„Annyi szellemi tartalékkal rendelkezem, hogy nincs szükségem a külvilágra” – mondja Jane Austen regényében az egyik szereplő, aki egy percet se bír ki társaság nélkül. Azóta, ha unatkozom, mindig megszólal a fejemben egy kis gúnyos hang, és eldalolja ezt a mondatot. Én pedig…

Van valaki, akiről soha nem álmodom. Aki olyan nyomot hagyott bennem, hogy a tudatalattim védekezésből még éjszaka sem ereszti rám. Valaki, akit olyan mélyre ástam, száműztem magamban, és annyi ajtót csuktam rá, hogy még véletlenül se jöhessen elő. Néha mégis félek, hogy…

A kollégiumi egy év alatt nem volt olyan perc, amikor egyedül lehettem volna. A végén szinte már belebetegedtem, hogy még a vécén és zuhanyzás közben is beszélgetni kellett valakivel – különösen, amikor még a zuhanyzófüggönyök is elvesztek valahol… Ezzel szemben…

Még nem meséltem arról, mi volt a legnehezebb az egy év során. Arról a rossz érzésről, ami váratlanul és gonosz módon beköltözik az emberbe, és elkezdi megfagyasztani és elfogyasztani belülről. A szégyent is meg kell írnom. Azt, mennyire szégyelltem – nem idegenek, hanem…

Azt mondtam magamnak, azért írom meg ezt az egy évet, hogy kiírjam az összes keserűséget, feszültséget, jó és rossz érzést magamból. Hogy később emlékezzem majd rá, milyen volt, és másoknak is megmutathassam. Most mégis kezdek rájönni, hogy a valódi cél csak megbújt a…