Van valaki, akiről soha nem álmodom. Aki olyan nyomot hagyott bennem, hogy a tudatalattim védekezésből még éjszaka sem ereszti rám. Valaki, akit olyan mélyre ástam, száműztem magamban, és annyi ajtót csuktam rá, hogy még véletlenül se jöhessen elő. Néha mégis félek, hogy…

A kollégiumi egy év alatt nem volt olyan perc, amikor egyedül lehettem volna. A végén szinte már belebetegedtem, hogy még a vécén és zuhanyzás közben is beszélgetni kellett valakivel – különösen, amikor még a zuhanyzófüggönyök is elvesztek valahol… Ezzel szemben…

Még nem meséltem arról, mi volt a legnehezebb az egy év során. Arról a rossz érzésről, ami váratlanul és gonosz módon beköltözik az emberbe, és elkezdi megfagyasztani és elfogyasztani belülről. A szégyent is meg kell írnom. Azt, mennyire szégyelltem – nem idegenek, hanem…

Azt mondtam magamnak, azért írom meg ezt az egy évet, hogy kiírjam az összes keserűséget, feszültséget, jó és rossz érzést magamból. Hogy később emlékezzem majd rá, milyen volt, és másoknak is megmutathassam. Most mégis kezdek rájönni, hogy a valódi cél csak megbújt a…

„Milyen jó az óvodapedagógusoknak! Egész nap csak játszanak a gyerekekkel!” - gyakran hallottam ezt a nem túl kedvesen megfogalmazott, és nem is nagy tapasztalatról árulkodó tévedést, hiszen édesanyám is óvodapedagógus. Nos, a napközis tanárokra bátran rásüthetik…

Az ősz előérzete mindig a legrosszabbat hozza ki belőlem. Ahogy közeledik, mintha egy zsákot húznának rám és a világra. Ha nem is mindenre, a lábakra mindenképp. Elmúlik a mezítlábas, szabad nyári percek ideje, közeledik a hűvös, náthás időszak, amikor becsomagolunk mindent:…

legszebb a fekete-fehér. „Ne legyen nyitva a szája!” – mondta a hetedikes, nyurgára nőtt fiú a rajzom fölé görnyedve, amint egy varázslót készítettem neki. „Miért?” – kérdeztem. „O-olyan, mintha beszélne. Nnnn-nem szerrretem a szavakat” – válaszolta dadogva.…

Még a gimnáziumban mondta egy osztálytársam, hogy a világ pont olyan, mint a Szomszédok. Kidurran egy kocsi kereke, az emberek lemennek a közértbe, néhányan beletörődve a helyzetükbe mesélnek az életükről, és mindenütt szürke tömbök. Úgy gondolta, pont ezért jó a sorozat,…

Hamar rá kellett jönnöm, hogy hiányzik belőlem valami, ami tipikus jó tanárrá tehetne: nem tudok humorizálni, viszont elég szigorú sem lenni ahhoz, hogy fapofával fogadjam a gyerekek vicceit. Amikor nagy nehezen, egy marék hegymászó erejét felhasználva végre magamra erőltettem egy…

Nem készültem napközis tanárnak. Felhívtak: nem volt állásom, hát elfogadtam. A lelkesedés így sem hiányzott. „Majd együtt fogunk játszani és nevetni!” – gondoltam, és előkerestem a „Nagy Játékkönyvet” – egy füzetet, amibe évek során gyűjtögettem a…